Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól, Szerkesztővita:Turokaci – Wikipédia
A mű születése Rettentően rossz előadó vagyok, szabad előadásra nem vállalkozhattam. Tegnap este és ma reggel sikerült összeírnom valamit, de csak most jöttem rá, Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól lehetetlen az embernek magamagáról beszélnie, legalábbis prózában s kivált olyan kényes tevékenykedéséről, amilyen a versírás. Mindenesetre elmondom a magamét, s ha valakit még tovább érdekelne valami, amennyiben tudok, örömmel válaszolok a kérdéseire.
A vers anyaga a nyelv. Mit jelent ez? Hogy a nyelv ellenében kell megvalósulnia, a nyelv konvencionális jelentése ellenében kell kimondania valamiképpen az egyszerit. Bergson azt tanítja, hogy az alászálló anyag ellenében ható életlendület szervezője az organikus világnak.
Véletlen művész - Braco Dimitrijevic retrospektív kiállítása (képzőművészet)
Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól A vers lényegében ellentétes anyagával, a nyelvvel, s mégis egyedül általa, vagy pontosabban ellenére tud csak megszületni. Ezért a költői ihletnek tökéletesen ismernie kell az ellenálló fél minden fortélyát, hogy végül is kétvállra fektethesse.
A jó vers mindenkor diadal, győzelem, a teremtő, eleven élet győzelme az élettelen ellenálláson. Ebből szorosan következik, hogy ennek a diadalnak nem szabad könnyű diadalnak lennie, egy kihalt város ellen kár fölvonultatni egy hadsereget. Itt mindjárt egy lényeges momentumra szeretném fölhívni a figyelmet. Ez jó, ha megvan, de ugyanakkor, merem állítani, rengeteg veszélye is van.
Várad - / 4 by Várad - Issuu
Játékosan könnyűnek tüntetheti föl azt, ami végelemzésben halálosan komoly: a nyelv, vagy ami a tulajdonképpeni nyelv mögött lappang, aminek a nyelv adott esetben csak fedőszerve, a sematikusan elmerevült világ és az ihlet összecsapását.
A merő formai és nyelvi bravúr ilyen esetekben, hogy úgy mondjam: jogtalan. Békebeli katonai parádé és nem győzelmi felvonulás.
A költő könnyen elpuhul benne. A magam részéről épp ezért inkább kedvelem azokat a költőket, akik valamiképpen nem született formaművészek, hanem formaművészekké váltak: azaz megtalálták, mert bátrak voltak megkeresni a saját problematikájukat és csakis az igazi, végzetszerűen számukra megadott ellenállások ellenében játszották ki a költői és formai bravúrjaikat.
Természetesen ez nem erősíti a másik végletet sem, a manapság annyira elharapózott fölfogást, amely gyanakodva fogad minden költőt, aki épkézláb verset ír, és tiszteletben tartja a nyelvet és a költészet eredményeit. Értsük meg, hogy vannak kijátszhatatlan törvények, és aki röpülni akar, annak számolnia kell a nehézkedés törvényével, különben csak a karjait fogja lóbálni a levegőben, és csak a hozzá hasonlókkal fogja elhitetni, hogy repül is.
Azonkívül épp az igazi költő becsüli is azt, amit legyőzött, aminek ellenállásán keresztül sikerült megörökítenie ihletét, ami másképp füstbe ment volna. Akik oktalanul lábbal tiporják a költői nyelvhasználatot, lovagiatlanok és rendszerint egyáltalán nem költők, s távolról sincsenek tisztában az alkotás lélektanával.
A formai problémák egy költő számára azok a Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól kapaszkodók, amik nélkül soha nem pillanthatná meg a világ panorámáját. A kialakított költői formavilág is egy ilyen kapaszkodó — még sok más ellenállás mellett —, tessék megmászni.
De elsöpörni: kontármunka. Formalizmus és nyers, akadályokat kikerülő ihlet: íme két hibás véglet. Mindkettőnek megvannak a leleményes jelszavai és gyógyíthatatlan dilettánsai, az egyik az akadémikusság, Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól másik az újszerűség ma már valóban démodée mámorában él.
Könnyű és vigasztalan út mind a kettő. Az igazi költészet — szerintem — valamiféleképp ezt a két végletet szabadítja egymásra pártatlan hidegvérrel és komolysággal. Valahogyan a kettő összecsapásából születik a mű, s tulajdonképpen erről kellene beszélnem, Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól szemérmetlenebbül egyes számban arról, hogy én hogy is írok verseket.
Hát ha már a vers születéséről beszélünk, semmiképp se hanyagolhatjuk el azt az előzetes állapotot, mondhatnám a fogantatásnak azt az örökös állapotát, amiben a költő örökösen él. Ha valaki megkérdezné tőlem, mikor lettem költővé, nem tudnék rá becsületesen felelni.
Navigációs menü
Pedig volt már rá példa. Egyes költők megvilágosító eseményekre, fordulatokra emlékeznek vissza, a dilettánsok rendszerint valami nagyon költői eseményre, mint pl. Már közelebb jár a kérdéshez az, aki úgy teszi föl: mi tett költővé? Talán a legszembetűnőbb, legállandóbb jele a költői alkatnak az örök figyelem, a lankadatlan, ugrásra kész éberség. Költőnek lenni föltétlenül kimerítő és emésztő állapot.
MIÉRT KEZDTEM EL DOHÁNYOZNI?-HOGYAN SZOKJ LE?
A legtöbb költő látszatra tétlenül él. Mivel a szakadatlan munkálkodás közben nem jut ideje a munkás polgárt mímelnie.
Bármire is emlékszem vissza az életemben, minden emlékemet túlexponálja az éber, már-már személytelen figyelem.
Tartalomjegyzék
Aki magának él, nem így figyel. Ez már a mi szorosan vett életünkön kívül eső kíváncsiság. A költőnek mint embernek épp ezért mostoha az élete. Azokat az élményeket, melyek szervesen beépülnek mások életébe, s másokat felnőttekké nevelnek, a költő mohón elrántja tulajdon emberi fele elől, s emberi része épp ezért valamiféleképp lemarad, sohasem tud igazán felnőni, holott a költő mindent tud az életről, amivel mégsem tud más, teli embereket csak megközelítő biztonsággal sem élni.
Ez az örökös éber figyelem bizonyos értelemben megkeseríti a költő életét, bár ugyanakkor semmitől sem irtózik jobban, mint ennek az elvesztésétől.
Szerkesztővita:Turokaci
Az úgynevezett fejvesztett pillanatoktól senki sem retteg jobban, mint maguk a költők. Ennél nincs megalázóbb, s egy-egy vers sokszor nem más, mint egy-egy ilyen üresen maradt, kiégett pillanatnak a kiütése, a költői világkép, a költői ellenőrzés folytonosságának a helyreállítása.
A tétlen költő olyan abszurdum, mint az életművész gályarab.
Tehát a költő számára két kihívó ellenállásról beszéltünk idáig: első volt a nyelv, második az élet, túlexponált emlékeknek formátlan, állandóan születő és szaporodó tömege, ami valóságosan megfekszi, rárakódik, elnehezíti őt.
Ezzel szemben dolgozik — és ez már szorosabban a mű születéséhez tartozik — a kiválasztás, az elrendezés, a megformálás igénye.
Természetesen ahol a valóság, az élmények szorítása a legélesebb, a legfeszélyezőbb — épp azokon a pontokon Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól, fokozódik hogy úgy mondjam, lokalizálódik a tulajdonképpeni költői tevékenység. Ezek az érintkezési pontok jelzik, mint holmi határzászlók, a költő problémakörét, a költő világát. Tehát a valóság szorításával szemben fölvonuló és mintegy fölszabadulást, a fölszabadító kifejezést, megformálást kierőszakoló ihlet lappangó formában tulajdonképpen Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól előcsatározásban áll Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól nyersanyagával.
A birkózóhoz merném hasonlítani, aki csak alkalmas pillanatra vár, hogy ellenfelét torkon ragadja.
Belépéshez használhatja a közösségi fiókját is!
Valamiféleképpen egy réges-régi erőfeszítés termi Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól gyümölcsét, legtöbbször kiszámíthatatlanul — hisz az előjáték szövevénye oly dús és ellenőrizhetetlen! Lehet, hogy már van egy sorom, vagy még az se, egyszerűen valamiféle biztonságos helyzetérzésem, egyetlen szilárd pontom, pozícióm, ahonnét azonban egész világomat mozgásba hozhatom, mint egy fordított előjelű földrengés.
Tehát bármilyen élmény adja is a végső elhatározó lökést egy vers megszületéséhez, maga az indulás sikere és magának a versnek a sikere kiszámíthatatlan és meglepő.
A szerelmes, megalázott vagy megelégedett költő nemcsak azt mondja el, ami pillanatnyilag a szívén fekszik; a jelzők, a zene, a hasonlatok és Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól ürügyén egy egész, már automatikusnak mondható világ valósítja meg magát.
A rest súlyok, nyomasztó szenvedélyek és zsúfoltan tolongó emlékek egy épkézláb szerkezetben, élő és megnyugtatóan formás műben rendeződnek. De maradjunk talán és időzzünk el egy kissé annál a határvonalnál, amelyen a mű tulajdonképpen megszületik. Nálam az alakuló vers rendszerint egy igen erős szituáció-érzésben jelentkezik. Hogy úgy mondjam, egy alapállásban, honnét mindenfele ki tudok lépni, ahonnét kitekintve az élményekkel való zűrzavaros viszonyom egyszeriben világossá válik.
Ezt nyomon követi ennek az alapvető szituációnak éles, képszerű megfogalmazódása, aminek feszültsége aztán a legkülönbözőbb mozgásokban oldódik föl, de csaknem kivételesen kivétel nélkül? A mozgás számomra mindig színt is jelent, a legélesebb és legtisztább színeket. A mozgás az, amely fölold, és ugyanakkor végsőkig, számos alakban megindokol egy álló viszonyt.
Valamiféleképp egy megpörgetett csillagtérképhez hasonlóan a dolgok, élmények, emberek egymáshoz való szigorú viszonya biztosítja a zavartalan összjátékot, az egyetlen igaz fölszabadulást.
Navigációs menü
A látszólagos zavarban a rendező szigor s a determináltságban Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól felszabadító működés megpillantása: számomra ez jelenti a mű születésének pillanatát. Szemléltető példaként talán elmondom egyik versemet: Trapéz és korlát Az első sor nálam rendszerint első sor marad, s ebben a már említett alapvető szituációt rendszerint valami éles kép rögzíti. Mozgás még alig-alig van benne, de hogy úgy mondjam, mozgással terhes. Van, aki inkább a szívével, van, aki inkább az értelmével ír, én valamiképpen a testemmel.
A testemben érzem leginkább egy-egy viszony feszültségét, az ebből kibomló, hirtelen megtorpanó, reflexszerűen átváltó mozgást. Ez a fajta mozgás nem ismeri az el-elábrándozó mozdulatot, türelmetlen, éles és célratörő, torony iránt halad. Nem papiroson írok, hanem fejben, s amit írok, a fizikumommal ellenőrzöm. Ő súg, ő segít át a nehézségeken, ha megtorpanok. Zenében szintén ezeket a mozgást szolgáló: elhatározott, éles sorokat kedvelem. Ennek a mozgásnak Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól állandóan alkalmazott képek az ellenpróbái.
Ha találó, tömör a kép, szinte a levegőben állítja meg a leghevesebb mozdulatot is, biztosítva a vers egyensúlyát, lezártságát, nehogy üresen kifusson saját magából. A költészetnek, ha költészet, úgy gondolom, nincs szüksége a túlzott költőiségre.
Itt elsősorban a rímekre gondolok. A túl éles rímeket felesleges és zavaró kitérőnek érzem. Úgy gondolom, a franciáknak igazuk volt, amikor megszerkesztették a maguk rímszótárát. Ezzel is jelezve, hogy milyen fontos hiszen szótárba kellett szedni s milyen lényegtelen hiszen szótárba lehetett szedni a rím. A vers, vagy mondjuk úgy, az ihlet izgalma az indítás pillanataiban a startvonalra kuporodó futó izgalmához hasonló nálam, s az első megtalált kép indítása oly erős, mint a felcsattanó startpisztoly hangja: a pálya, a vers pályája szinte magától húz előre, csak arra kell vigyáznom, hogy el ne vétsem a lépést, a vers fölszabadító örömét s a szigorú versenyszabályokat egy közös élményben élem át, szinte — mint már mondottam — az egész fizikumommal.
Többet, sajnos, nagyon nehéz lenne elmondanom magamról. Esetleg van valakinek Holnap abbahagyom a dohányzást az alkotóktól Körülbelül ez az, amit röviden a mű születéséről objektíve és szubjektíve elmondhatok. Általánosítottam ott, ahol csak lehetett, első személyben írtam ott, ahol csakis magamért vállalhatok felelősséget.
Ez a felemás állapot talán megmagyaráz valamit e rövid írás nehézségeiből és tátongó hézagaiból.
