Aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában. PARANCS JÁNOS: SÖTÉT FOLYAM


Uff király Zólyomi, egy különc felvidéki uraság, aki francia képeslapokat hozatott a falusi postán, évek óta, reggeltől délig az íróasztalánál üldögélt, és világmegjavító regényt írt, amelyet sohasem fog kinyomtatni, divatos leszokni a dohányzásról az akaraterővel és előkelő hölgyek fotográfiáit akasztotta a falra, a telet mindig Párizsban vagy legalábbis Pesten óhajtotta eltölteni, de erre sohasem volt pénze, esténkint a tanítót vagy a papot látta vendégül asztalánál, vagy egyedül merengett a borospohár felett, a csillogó szerednyeibe nézett, sóhajtott, s egy nőre gondolt, majd a nyéki nehéz bort töltötte karcsú pohárba, és álarcosbálnak képzelte a világot, valahol a szoba hátterében mélyedés van, ahol a nagyopera zenekara Mozarttól játszik csengő-bongó zenedarabokat, legvégül francia bort ízlelt, és az jutott eszébe, hogy mily kár: más korban él, Bessenyeit, a nyugalomba vonult gárdistát nem keresheti fel holnap a szomszéd faluban.

És hogy tökéletesen lássuk Zólyomit, nyissuk szét keblén a magas mellényt, fölötte egy régi divat szerint nyakra csavart selyemkendővel, ahol az amulett függ vékony ezüstláncon, s piros bőrdarabka jelzi a helyét a vívóköntösön: a szívben egy évtized óta változatlan hűséggel és reménytelenséggel ült trónszékén egy királynő, akit Lányvári Izabellának hívtak.

Bizonyos, hogy eleinte - a régi pesti utazáskor, midőn Zólyomi utoljára volt a fővárosban, három egyforma kalapot vett, egy tucat sétapálcát elefántcsont gombbal, és egy bizonyos ételnek a receptjét felíratta az "Arany Bárány" szakácsnéjával. A hölgy engedelmet adott, hogy Zólyomi olykor levelet írhasson neki, poste restante, és Zólyominak becsületére válik, hogy nem élt vissza mohón a szabadsággal.

Legalábbis aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában várt, míg a kis pecsétnyomó elkészült a vésnöknél, amelyet az ezüstös színű viaszban a levél hátán elhelyezett. Illedelmes terjedelmű levél volt az. A szavak, a pontosvesszők és ősz leszokni a dohányzásról gondolatjelek nem voltak céltalanul elrejtve.

Lányvári Izabella - egy budai dáma, aki esős időben nem hagyta el a lakását, és a könyvregény már kevésbé mulattatta, mint az a román, amelyet maga is csinálhat - válaszolt a falusi gavallérnak. Zólyomi külön palackot hozatott fel e napon, orgonavirágot tűzött a tükör mellé, hátrafont kézzel éjfélig sétálgatott szobájában. Majd egy kedves ötlete támadt: szép, fekete hollótollakat válogatott ki az asszony számára, hogy ezentúl ezzel írja leveleit.

S évenkint valóban váltottak néhány levelet, az évfordulón, midőn egy házi hangversenyen, a gordonka hangjai mellett egymással megismerkedtek - bús kisasszonyok és sápadt fiatalemberek, mintegy hangjeggyé aszott öreg dámák üldögéltek a budai rokonoknál - az asszony születésnapján és Zólyomi neve napján. Karácsonykor nyulat küldött a falusi gavallér, és a helybeli szűccsel karmantyút csináltatott egy ritka, szürke róka préméből, amelyet az asszonyhoz juttatott.

Tíz év múltán egyszer betegségről panaszkodott Lányvári Izabella. Zólyomi expresszlevélben válaszolt. Engedelmet kért, hogy nyomban Pestre utazhasson, és a hölgy betegágyánál megjelenhessen.

Ezerféle aggodalom szorongatta a szívét. Vajon nem parlagiasodott el aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában hosszú évek alatt? És kalapja, amelyet egyéni tetszése szerint idomított, mint egy, csavargó színésztől tanulta, nem ijesztő-e?

És a francia idézetek, amelyeket régi színdarabokból kiírogatott a levelezés élénkítése céljából, majd eszébe jutnak-e, ha rákerül a sor? És hogyan utazzon? Tengelyen vagy vaspályán? Hisz az asszony leveleiben mindig drága, szomorú, vidéki földesuraságnak szokta nevezni. Ülhet-e vasútra igazi úriember, ahol a kereskedők pipáznak?

Hajnalban kelt föl, s megborotválkozott. Délre X. Vasárnap volt, és a virágosüzletben, ahol Zólyomi bokrétát köttetett, olyan illat volt, mint zordon téli estve, amikor süvölt a szél a háztetőn és a szívben a lélekharang kongása hallatszik, az ember a kalendáriumot levelezi. Hetyke, kis fekete leány kötötte aranyszállal a csokrot. Zólyomi egy papirosforintot csúsztatott a kezébe. A bérszolga a "Vadkanfő" kapujában mélyen megemelte aranyos sapkáját a visszatérő vendég előtt: - A grófnő már megérkezett, és a numeró 7-ben kegyeskedett szállást parancsolni.

Zólyomi bizonyosan elpirult, mint tizennyolc évvel ezelőtt, midőn egy lajtorja alatt falusi kisasszony aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában megpillantotta. Reszkető térddel állott a numeró hét előtt, míg a gyakorlott, öreg szobaasszony jelt adott a belépésre, s frissen fésülten, mosakodás után, kölnivíz illatával kezén Lányvári Izabella Zólyomit elfogadta.

hogyan lehet leszokni a dohányzásról kostromában a kettes betegek

Változott-e az asszony tíz év alatt - ama házi hangverseny óta? Zólyomi ezt nemigen ítélhette meg, hisz először se nézte meg valami alapossággal az úrihölgyet, akibe mindenáron reménytelenül szerelmes akart lenni. Most pedig pláne tartózkodott az alaposabb vizsgálattól. Hátha találna egy ráncocskát vagy pedig egy gödröcskét valahol a drága arcon, amely az álmatlan éjszakán támadt, midőn a falusi levél megérkezett, s az asszony - bevallása szerint - napokig nem tudott aludni utána.

Inkább a kezét, cipőjét, divatos szép ruháját vette szemügyre Zólyomi. És titkon bámulta a félcipő csokrát, amely egy táncrendhez vagy kotillonjelvényhez volt hasonlatos. Az ablaknál egy vidéki, elnyűtt öregasszonyság háta látszott, s a kísérőnőnek olyan ócska szalagokból volt a kalapja, amely szalagok a forradalomban Görgey zászlóin lengettek. Néha köhintés hallatszott, Lányvári Izabella hallgatagon nézett a gavallérra.

Faluhelyen ügyetlen a borbély, hisz mindössze a papot borotválja vasárnap, a mise előtt. Egyebük sincs a tótoknak. Míg én nemsokára meghalok. Hitte volna azt, hogy aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában megtört, halni vágyó öregasszonyság lesz valamikor abból a nőből, akit a budai rokonoktól hazáig kísért egy tavaszi estve, és szándékosan kerültük a rövid utat, hogy minél tovább egymás társaságában legyünk?

abbahagyja a dohányzást, hűvös vagy

Ifjú és aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában voltam, s nem csodálkoztam, hogy királynőjének nevezett. Hittem rajongásában, szerelmében, és minden különös szándék nélkül, valóban csak jószívűségből válaszolgattam eleinte a leveleire, hogy ne szenvedjen értem.

Később megszoktam, hogy él valahol messze egy előkelő úriember, aki azon töri a fejét, hogy engem mulattasson. Mondja, hogy látott maga előtt, midőn éjszaka a szobáiban sétált?

És milyennek fog látni ezután, miután e vakmerő lépést megtettem, hogy megjelentem maga előtt a valóságban, az öregségben? Zólyomi sok kérdésre elkészült előre a felelettel, csupán azt nem tudta kiszámítani, hogy királynője éppen oly hiú, mint a többi királynők.

aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában

Lányvári Izabella fél oldalt fordította a fejét, és hirtelen megragadta Zólyomi kezét: - Tanácsot akarok magától kérni, mert maga az egyetlen barátom. Mondja meg nekem őszintén, hogy olyan állapotban lévő nő vagyok én még, akit egy férfi rajongva, szinte másvilágiasan szerethet?

Olyan nő vagyok-e még, akit féltenek vad féltékenységgel, és szeretnek az angyalok türelmével? Kérőm van, Zólyomi, aki bús özvegyi életembe társnak akar szegődni.

  • == DIA Könyv ==
  • Várad/07 by Várad - Issuu

Ez a fiatalember a korkülönbséget ma még nem látja kettőnk között, de ó, jön idő nemsokára, midőn végleg elmúlik arcomról a nyár. S mily boldogtalanok leszünk akkor mind a ketten. Zólyomi az asszony fehér, ápolt kezére szegezte a tekintetét.

De hisz leszokni a dohányzást 5 perc alatt vagyok Nem tudok már gondolkozni sem. Összezavarodnak az érzelmeim, terveim, álmaim. Ön, hűséges barátom, ne hagyjon eltévedni. Zólyomi lehajolt, fölemelte az asszony kezét, és az ütőér felett megcsókolta: - Ha szereti, menjen férjhez a fiatalemberhez.

Fagyos, ünnepélyes csend következett. Az asszony védekezve beszélt: - Azzal költötte fel a figyelmemet, hogy majdnem ugyanazokat a szavakat mondta, amelyeket ön intézett hozzám, mikor megismert.

És ugyanazokon az utcákon mentünk a Tabánban és a Fő utcai templomnál, a feszületnél mondta ő is, hogy szeret Mintha ismét maga járna mellettem gyöngéden, hódolattal.

Piroska - Irodalmi Jelen

Hazamentem, és sírva olvastam el egy utolsó levelét. Zólyomi bólintott: - Én a szívem felett szoktam hordani a levelét. S ne haragudjon, hogy ide fárasztottam.

Piroska Amikor pedig olyan jól indult minden… A mi korunkban már nem ugrik fejest az ember mindenféle elhamarkodott kapcsolatokba… jó, az ő korában, de hát igazából én sem vagyok már mai csirke. Láttam, bosszant, hogy megpróbáltam kitérni a válasz elől, pedig hát nem titok, csak olyan abszurd az egész… féltem, hogy azt hiszed, nem az igazi okot mondom, vagy ha mégis elhiszed, akkor kinevetsz.

Zólyomi ezután nemsokára búcsúzott, miután aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában szál virágot kapott a bokrétából a kabátjára. A bérszolga köszönését nem fogadta, és a piactéren az esti vonat indulásáig mereven bámulta a falra ragasztott színházi cédulát.

A betűk még évek múlva is a szeme előtt libegtek. Az Uff király előadását hirdették. Szeretett segédkezni a kovácsnak, midőn útközben eltört a kerék, a lópatkolás és a vasalás szenvedélye volt.

Dohányzás- animáció

Hidaknál, hol valamely hibát vett észre, megállította kocsiját, és szorgalmasan pörgette a kalapácsot. De a vakmerő aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában is kedvére voltak, tornyokra felmászott, és zászlókat tűzött ki a reggelre ébredő polgárok ámulására; ha a farkasok elszaporodtak valamely felvidéki aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában, Artúr nyomban útra kelt, és fegyvereket akasztott a nyakába; gyakran birkózott fekete álarcban kérkedő cirkuszbajnokokkal; és nagyon szerette, ha égő falu mellett vitt el útja, ahol a zsarátnokká válott házakból öregasszonyokat és gyermekeket cipelhetett ki.

Nevezetes párbajhősöket az ország túlsó felében is felkeresett, hogy a szemük közé nézzen, és felelősségre vonta a aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában, akik ok nélkül elhagyták menyasszonyukat. Egyszer három hónapig hajszolt egy felvidéki gavallért, aki egy régi füredi bálon inzultált egy úrnőt, akit Artúr nem is ösmert.

Majd, miután a gavallérral elvégezte dolgát, Budára sietett, hogy lóháton menjen fel a Jezsuita lépcsőn, mint akkoriban a népszerű Nákó gróf. Mindezek előrebocsátása után nem csodálkozhatik a nyájas olvasó, ha bevalljuk, hogy Artúr nem tartozott az igézetes, szép férfiak közé.

Jelentéktelen, kis termetű férfiú volt, az ellenségei "púpos lovagnak" csúfolták, a nők valóban csak akkor vették észre, ha felmászott a torony tetejére vagy agyonlőtte hűtlen vőlegényüket. A régi Magyarországban, mikor Elek Gusztáv volt a falusi nemesek ideálja, Artúrnak sok vérveszteségébe került, míg némi pozíciót tudott elfoglalni a híres párbajhősök mellett.

És a foglalkozása - ó, ezt gyakran szégyellte bevallani! És a kisvárosban, amelynek girbegurba utcáin Artúr tankönyveivel hóna aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában ballagott, mintha senki sem olvasott volna újságot vagy legalábbis nem jutott eszébe senkinek, hogy a nyári hírharangban a bajvívó, a kalandos, a lovagias Artúr ugyanazon személy, aki a füstöltsódarszagú kisvárosi télben lehajtott fővel bandukol az érseki leányiskola felé. Artúr nyaranta egy felvidéki búcsújáró helyre utazott, ahol vallásos férfiú módjára felajánlotta életét és pengéjét Máriának, kivette zsebéből a rózsafüzért, és az amulett felett kigombolta ingét, midőn a szent barát megáldotta a búcsújáró híveket, és a "Vadgalamb"-hoz címezett fogadó toronyszobájában fényesre törölte messzelátója üvegjét, amelyen át a hegynek-völgynek aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában országutat figyelte, amely oly sárgán futott e zöld halmokon, mint a régi térképeken ez látható.

aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában hogyan lehet megszakítani a dohányzás iránti vágyát

A folyók, amelyek a tájat aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában, valóban ezüstösen csillogtak, és a távoli hegyek kék ködben aludtak, amint a múlt időkben egy regés elaltatta őket.

A hidakon még ugyanazon koldusok üldögéltek a védőszent körül, akik a középkorban is itt tanyáztak, és a föld népe bizonyára nem csodálkozik, ha a várúr közéjük nyargal csatlósaitól kísérve. A tornyok, kövek, templomküszöbök és bolthajtásos ivók régi embereknek szabva. A torony erkélyén dudált az őr, mint Zsigmond király idejében, és az öles falak mögött a lábukkal bölcsőt ringató asszonyok ugyanazon altatódalt dúdolgatták, amelyet a nagyanyáknak daloltak.

A nyári búcsú idején e városkában szokott találkozni Artúr azzal a nővel, akinek a aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában bármikor beugrott volna a tarpataki vízesésbe. Akinek tiszteletére utazásai közben gyertyát gyújtott elhagyott kápolnákban, és akire gondolt, midőn a bécsi István-toronyra felmászott a villámhárítón. Mintha láthatatlanul a vállára hajolna Mária - mert hisz nem is hívhatták másképpen - midőn szegény parasztoknak a hídját reparálta az árvíz után, vagy magasra emelt pengével rohant meg kihívó magatartású lovagokat.

Mária imádkozott valahol érte - vélte Artúr - midőn szomorúságok jóra fordultak, és bánatos kedve váratlanul felderült. És sohasem gondolt arra, hogy Máriának szája is van, amelyet egyszer meg lehetne csókolni. Mária a nyári búcsúra ekhós szekeren ereszkedett le a falujából, férjével, egy nyugalmazott uradalmi tiszttel, aki piros volt, mint a bor az érsek pincéjében, és a kalendáriumot gazdasági munkák szerint ismerte csupán, falusi gavallérokkal, akik pepita nadrágban és az angol katonaság gyarmati süvegében üldögéltek az ekhós szekér két oldalán, furcsa, mulatságos figurák, akiknek több volt a kedvük, mint a pénzük, dalolni szerettek, mert ingyenbe ment, és a színicédula előtt legyintettek kezükkel: "unalmas darab" - mondván.

miért nem hagytam abba a dohányzást

A zsebükben sarkantyút hordtak, amelyet a hölgyközönség rémületére tánc közben felcsatoltak. Városbeli tartózkodásuk alatt reggeltől délig felkötött bajusszal üldögéltek a borbélynál, régi élclapokat forgattak, délután nagyot nyújtózkodtak: "ó, mily unalmas a városi élet! Mária sohasem hagyta el faluját három-négy gavallér nélkül. Megszokta, hogy lovaglóostorral vívjanak lovagjai a vaskereskedés előtt, amíg ő odabent szegekre alkuszik.

A "Vadgalamb"-nál csókra nyújtotta a kezét Artúrnak: - Köszönöm, hogy ismét eljött, Artúr. Hogy múlt el az esztendő?

Beatrice apródjai

Az én pályámon elfelejt gondolkozni az ember. Mária férje nagy parolázást vitt végbe Artúrral. És ezalatt Artúr azt gondolta magában, hogy várúrnő ispánjával csapdossa össze a tenyerét. Szöghajú Szép Ilonka volt a Mária leánya, a könyveket otthon arany és vörös kötésben lapozta, bizonyosan megállott már a folyóparton, midőn alkonyod ott, és a hullámok színüket változtatják. A megöregedett falusi gavallérok most is oly hangon beszéltek, mint aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában, egymást megelőzve siettek a borbélyhoz, hogy hajukat rövidre nyírassák, mialatt néhány használható viccet tanultak a Zöld ördög kalendáriumból.

Szép Ilonka lopva, tetőtől talpig végignézte Artúrt a "Vadgalamb"-ban. Valamit súgott az anyja fülébe, nevetett, mire az anyja elkomolyodva nézett rá: - A legnemesebb jellem, akit ismertem.

Artúr nagy, dióbarna szemével meghatottan nézett Máriára: - Mondja inkább azt, asszonyom, hogy egy furcsa ember, aki elkésett korából. Négy-ötszáz esztendővel előbb kellett volna születnem, akkor tán vittem volna valamire. Amint vannak emberek, akik korukat megelőzik, úgy itt vagyok én, süket nemzedék közé cseppenve, egyedül hallom a keresztes lovagok kürtjelét. Délután, mintegy évtizedes szokás szerint, együtt mentek gyónni Artúr és Mária.

Sötétedés, sugarakkal

Az asszonyok a csodatévő templom bal oldalán lépdeltek be "hogy az a küszöb le nem roskad a teher alatt! Artúr áhítatosan borult aki segítette a szódat a dohányzás lemondásában kövekre, ahol előtte már püspökök és királyok térdepeltek, de fél szemmel figyelte Máriát a kórus túlsó oldalán, hogy lehetőleg egyszerre járuljon vele a gyóntatószékhez. Sem rossz kívánsággal, sem gonosz vággyal. Mondd, szent atyám, bűn az én szerelmem? És magában azt gondolta, hogy a csodatévő templom túlsó felében ugyancsak az ég felé száll egy drága sóhajtás: "Férjes asszony létemre szeretek egy férfiút.

De üdén, tisztán folyik érzelmem, mint a forrás szűz vize Artúr boldog volt, hogy áhítatos imáik találkoznak a magasban, hol az örök lámpa ég, és összeölelkezve szállnak messzi útjukra. Bizonyos, hogy az imádságok felismerik egymást a mindenségben, ha rokon szívekből fakadnak. Mária a leányát is magával hozta a gyónáshoz. Egymás mellett térdepelt anya és leánya.

Artúr glóriát látott a fejük körül, a csodatévő templom szentjei megmozdultak, és áldólag emelték fel kezüket. És délután, mint mindig, elhagyták a lármás lovagok a piactéren, akik egymás között játszottak cirkuszi jeleneteket, és sétára mentek a városkát környékező bástyákra. A nép még tudta a királyok nevét, amelyekről az őrtornyokat elnevezték, a falból minden kanyarulatnál ki akart lépni egy-egy márványba faragott vitéz, a harangok szava angyalok uszályát emelte, és a városi házak szűk udvaraiba be lehetett látni a bástyáról, amint a kerekes kútnál arcát mosta egy álöltözetű vándorló herceg.